" Itt a farsang, áll a bál! "

2023. február 10. – 11. – én került iskolánkban megrendezésre a diákok farsangja, azt követően a szülők – nevelők jótékonysági batyus bálja.

Iskolánkban kicsik és nagyok, mind- mind izgalommal telve, lelkesen készültek az ünnepségre. Diákjaink ötletesebbnél ötletesebb jelmezekkel készültek ebben a tanévben is a tél búcsúztatására. A farsangi forgatagot  táncszakkörös tanulóink nyitották meg bemutatójukkal. A felvonulás után tánc, zene , tombolával mulathattuk az időt, még a zsűri döntésre jutott. A legjobb jelmezek különdíjat kaptak, de minden maskarásnak jutott egy kis meglepetés. Ezután került sor a tombolahúzásra, ahol a tombolanyeremények mind gazdára leltek. Aki megéhezett vagy megszomjazott a büfében finom süteményeket, szendvicsket talált. 

Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik bármilyen formában részt vállaltak rendezvényeink sikeres megvalósításában. 

Köszönetünket fejezzük ki az adományozóknak, akik rengeteg értékes tombolatárgy felajánlásával segítették mindkét rendezvényünket.

Köszönjük a szülők felajánlott adományait, segítségét a farsangi bálhoz. Kiemelten köszönjük a rekord számú pártoló jegy megvételével felénk tanúsított támogatást.

Külön köszönetünket tolmácsoljuk azon szülők felé, akik a jótékonysági bálon részvételükkel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.

Köszönjük mindazoknak, akik bármiképpen résztvevői voltak ezeknek az eseményeknek!

Iskolánk közössége ismételten bizonyította, hogy együttműködéssel, összefogással minden lehetséges! 

A farsangi bál képeit iskolánk facebook oldalán, illetve képgalériánkban tekinthetik meg.