Pályázatok
Határtalan élmények – 7. osztály úton!
Iskolánk 7. osztályos tanulói a Határtalanul program keretében egy tartalmas, élményekben gazdag tanulmányi kiránduláson vettek részt.
Utazásuk során bejárták a történelmi Délvidék és Horvátország számos kiemelkedő helyszínét: Pélmonostortól Eszéken át egészen Fiuméig és Zágrábig. Megcsodálták a barokk építészet remekeit, várakat és kastélyokat látogattak meg, miközben magyar történelmi és kulturális emlékek nyomába eredtek.
A természet szépségeit is felfedezték a Kopácsi-réten, miközben közösségként is erősödtek. A közös élmények, az utazás öröme és a felfedezés izgalma felejthetetlenné tette számukra ezt a néhány napot.
A program első napján a csoport ellátogatott Pélmonostorra, Laskóra, majd a Kopácsi-rét természetvédelmi területére, ahol hajókiránduláson vettek részt. A diákok megismerkedtek a térség természeti értékeivel, majd Eszék történelmi városrészét is bejárták. Az estét Csúzán töltötték.
A második napon Valpó várát és múzeumát tekintették meg, majd Szlavónbród történelmi erődjét látogatták meg. Ezt követően Zágráb belvárosának nevezetességeit keresték fel, ahol számos történelmi és kulturális emlékhelyet ismertek meg. Az esti órákban érkeztek meg Fiumébe (Rijekába), ahol elfoglalták szállásukat.
A harmadik nap Rijeka és környékének felfedezésével telt. A tanulók megtekintették Trsat várát, a kegyhelyet, majd városi sétán vettek részt, amely során számos magyar vonatkozású emlékhelyet is felkerestek. A program Lovranban folytatódott, ahol Feszty Árpád emlékhelyeit látogatták meg. A nap egyik legnagyobb élményét jelentette a tengerparti séta, amely során a diákok több alkalommal is közelről megtapasztalhatták az Adria különleges hangulatát.
A kirándulás utolsó napján Dobóc várát, Varasd belvárosát, a Zrínyi-emlékhelyet és Csáktornya várát tekintette meg a csoport, majd az esti órákban hazaérkeztek Nagypeterdre.
A tervezett programok maradéktalanul megvalósultak. A diákok fegyelmezetten és aktívan vettek részt minden helyszínen, érdeklődve kapcsolódtak be az ismeretszerző programokba. Bár a sűrű program és a sok gyaloglás miatt a kirándulás végére mind a tanulók, mind a pedagógusok elfáradtak, rengeteg új ismerettel, élménnyel és maradandó emlékkel gazdagodtak. A kirándulás minden résztvevő számára értékes tapasztalatot jelentett.

További képeink: https://www.facebook.com/profile.php?id=100063665283577&locale=hu_HU
"SZÉPÍTSÜK EGYÜTT A KÖZNEVELÉST!" - PÁLYÁZAT
Iskolánkban idén is megemlékeztünk a Föld Napjáról.
Ebből az alkalomból közösen szépítettük környezetünket: virágokat ültettünk, és minden osztály számára kialakítottunk egy saját kis virágos kertet. A program a „Szépítsük együtt a köznevelést!” pályázat támogatásával valósult meg.
A gyerekek örömmel és lelkesen dolgoztak, miközben nemcsak iskolánk udvarát tették szebbé, hanem a természet szeretetéhez és védelméhez is közelebb kerültek.
Büszkék vagyunk rájuk, és bízunk benne, hogy a gondosan elültetett virágok még sokáig díszítik majd iskolánkat.
Képeink: https://www.facebook.com/profile.php?id=100063665283577

Sajtóközlemény
Mintegy 76 millió forintból korszerűsítjük a Nagypeterdi Általános Iskolát
2025/07/04
A Szigetvári Tankerületi Központ a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében
meghirdetésre került TOP_Plusz-3.3.3-23 számú Köznevelési infrastruktúra fejlesztése című felhívásra
benyújtott pályázati projektjének megvalósítására bruttó 76,07 millió forint vissza nem térítendő európai
uniós támogatást nyert el a fenntartásában álló Nagypeterdi Általános Iskola korszerűsítésére.
Megkezdődhet a Nagypeterdi Általános Iskola felújítása, melyet az elnyert bruttó 76,07 millió forint
európai uniós támogatás felhasználásával valósít meg a Szigetvári Tankerületi Központ.
A fejlesztés eredményeként az épületegyüttes tetőzetének egy részének cseréje, a tetőn új hő- és
csapadékvíz elleni szigetelés és új villámvédelmi rendszer kiépítése, valamint a felülvilágítók cseréje
valósul meg. Az emeleti részen a homlokzati nyílászáró-csere, továbbá a földszinten az akadálymentes
bejárat és -mosdó kialakítása is a pályázat részét képezi. A projekt várhatóan 2027 májusában fejeződik
be.
A pályázat megvalósítási helyszíne:
Nagypeterdi Általános Iskola – 7912 Nagypeterd, Kossuth L. u. 47.
A Szigetvári Tankerületi Központ számára kiemelt fontossággal bírnak a fenntartásában álló
intézmények fejlesztései, ezért a jövőben is stratégiai fontosságúnak ítéli ezen beruházások
támogatását.
A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg
A projektről bővebb információt a https://kk.gov.hu/projektek-szigetvar oldalon olvashatnak.
A SZIGETVÁRI TANKERÜLETI KÖZPONT ÁLTAL KIÍRT „TELLOVAL A SULIBAN” CÍMŰ DRÓN PÁLYÁZATUNK NYERT.

Szakmai programunk megvalósításához 2 db DJI TELLO drónt kaptunk felhasználásra.
Ezzel a pályázattal olyan lehetőséghez tudjuk juttatni a tanítványainkat, amelyek a digitális készségfejlesztés mellett, nemcsak szórakoztatóvá teszik a tanulást, látványossá teszi a feladatvégzést, de még a továbbtanulást, és a világról alkotott képét is megváltoztathatja. A mi szerepünk az lenne a pályázat során, hogy felhívjuk a figyelmet a lehetőségre, felkészítsük a diákokat a drónok nyújtotta lehetőségre, megtanítsuk a különböző programozási nyelveket a drónok megfelelő használata érdekében, és olyan kihívásokat támaszunk a gyerekek elé, amivel megbirkóznak és fejlődni tudnak.
Bevont diákok: felső tagozatos diákok, drónonként 4-5 fős csapat.
Résztvevő pedagógusok: Teimel Róbert, Berdán Angéla
Sikerkritériumok
Elkészül „A mi sulink a legjobb” című videó és ezzel a videóval elnyerjük a DVI MAVIC MINI drónt.
A bevont diákok 100%-a elsajátítja a drónok programozási nyelvét
KÖSZÖNJÜK AZ ESZKÖZÖKET!
NYERT A SZIGETVÁRI TANKERÜLETI KÖZPONT ÁLTAL KIÍRT LEGO MINDSTROMS EV3 PÁLYÁZATRA BEADOTT SZAKMAI PROGRAMUNK.

A megvalósításához 2 db LEGO MINDSTROMS EV3 robotot kaptunk felhasználásra.
A robotokat megkaptuk, a kapcsolódó képzés egy részét kollégánk elvégezte, a Robotika szakkört, felső tagozaton, 8 diákkal a következő tanévben beindítjuk.
A projektet megvalósítók: Bene-Kiss Katalin és Berdán Angéla
KÖSZÖNJÜK AZ ESZKÖZÖKET!

Határtalanul-2024 - Tanulmányi kirándulás
A Határtalanul-2024 - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című pályázatról szóló döntési értesítő szerint iskolánk
4 847 988 Ft- ot nyert !
Iskolánk „Erdélybe a só útján” címmel pályázatot adott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. "Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek" kiírt pályázatára.
Tanulóink 4 napot fognak eltölteni Erdélyben 2025 tavaszán. Köszönjük!

Iskolánk 7. osztályos tanulói, valamint Bene-Kiss Katalin, Odorné Darócz Edit és Tönkő Melinda kísérőtanárok a Határtalanul program jóvoltából 4 napot tölthettek el Erdélyben 2025. április 25-28 között.
1. nap: Az első látványosságot Tordán néztük meg, hogy ott a sóbányában, több mint száz méter mélységbe ereszkedjünk le. Ezt követően Segesvár történelmi központjával ismerkedtünk meg: Óratorony, diák lépcső, bástyák, református templom. Tovább utaztunk Székelyszentlélekre, ahol a szálláshelyünk volt.
2. nap: Ezt a napot teljesen a Sóvidéken töltöttük és a só különleges előfordulásaival ismerkedtünk meg. Szovátán a különleges sós Medve-tavat néztük meg, majd a Sószorosban sétálunk, ahol a só különleges formáival ismerkedünk meg, mint például a felszínen kialakult barázdák, a sókarok, valamint borsós felszínű sókarfiolok. Lehetőségünk volt sós-forrást kóstolni, és akinek nagy kedve támadt még a sós iszapfürdőt is kipróbálhatta. Ezt követően rövid megállót tartottunk Korond főutcáján az állandó kirakodóvásárban. Farkaslakán megnéztük a híres székely író, Tamási Áron síremlékét, majd visszautazunk szállásunkra.
3. nap: Reggeli után felkerestük a legnagyobb székelyként számon tartott Orbán Balázs sírját, Szejkefürdőn. Ezt követően Székelyudvarhely, a „székely főváros” nevezetességeivel ismerkedünk meg: szobor park, református templom, Vas székely, városháza. Szintén ellátogattunk európa egyedülálló fényképezőgép múzeumába, a Kováts fotóműhelybe. Majd a Gyilkos–tó csodálatos szépségét csodáltuk és a Békás szoros sziklái között sétáltunk. Csíksomlyóra utaztunk, ahol a csodatevő Szűz Mária szobrát néztük meg a kegytemplomban, valamint megtekintettük a borvízforrást.
4. nap: Becsomagolás után útnak indultunk és Kolozsváron a történelmi központban sétáltunk Mátyás király szobra és szülőházát, Szent Mihály templomot néztük meg. Ezt követően hazautaztunk.
A Határtalanul! program Barangoló digitális tartalomtár
A program az alábbi linken érhető el: http://https://www.okosdoboz.hu/hu-HU/Hatarontuli?regionLocationId=48
Mi az erdélyi programokkal foglalkoztunk.

